A lét a tudat önti

visszatuszkolt vonalak
töltőcerka belektől
radír sem kente őket a falra

mint a most emlékek közé csócsált
ömlesztett sajtkocka-törődést
a munkavédőt
úgy a sok-sok melós
a becsülő bértől se legyen beteg
a csak fekete öltözőtől
a fehér színbomlásai ne vakítsák
a sziluett látás elég legyen

a tisztes munkától védjen meg az étel
és a reggeli feles

a mesés legvidámabbult barakkban
csak a volt képétől korog
az egész család
szövöget róla igaz kenyér helyett
forgolódó emlékeket

szerelem sem tör féltékenységet
nászútra a létravégnél
keresi
a múltbeli padlást
a beszolgálót
újvilágra-hozatalért
hátha
nincs ajtó
nincs éjszaka
féltékeny bioritmus a hóhéra

vonalra kottázott vesszők
a fejetlen
virgácsa igaz

radír csak „elefánt” lehet
és gumi
emléket deresre és vigyorrá maszatol

utolsót kiálthat a tudat
az utolsó az utolsó lét jogán:

1. védőétel sajtkocka
    falra kenést és deres botozást

2. avagy inkább a disszonáns rímkaloda

kiengedett vonalak
töltőcerka belektől
így is úgy is fejfádat faragják

(2008.)