A minden

csakráim között az úttalan,
és a szellem jelenéspontjai,
térített információkat szülök,
és terítek oda,
ők élnek,
a világból jöttekkel frissítenek

nézd, auránk fodorhangjai,
mint fuvoláké, eggyé hullámzanak
a térközi rezonanciákkal

színeik sokszögek,
és csavargó kosárgörbék
bugyrait fújják ki,
kontrasztos buborékokká,
áthatáshalmazokká,
és lüktető félmetszeteikből
szitál a háló fejünk fölé
energiát egy csettintésre,
amiből koronapontunk szippant

tudatunk az összhangzatokra
csak érzéki limesek mentén hangolt,
terjedésünkben tud vélni róluk,
és fogja fel őket, mint sejtéseket

lásd, hírhordó metarészecskék
kódként viszik,
rezgik át és tovább a verziókat,
világok bevált evolúció mintáit
a nekünk végtelen mindenhová,
palántákat karmák oldásához,
a hittel tudó szellempontokat,
mint az ego csakrák magjait

nem építem tovább Bábel tornyát,
nem keresem már a lajtorját,
nem hajszolom Illés tüzes lovát,
szekerét sem kérem,
csak majd az átváltozást,
és talán Gilgames álmait látni,
ha akkor még értelmes e kívánat

igék súgják, Istennel is játszhatok,
majd az örök teremtést,
felvonások és jelenetek nélkül,
és Veled az örök egybekelést,
és feledhetek végre mindent,
mit gonoszként az ember vert

mindközénk

(2008.)