Családfa jelenet

Reggelbe hánykolódott az éj.
Megint beleizzadtam.
Megint a mába és a holnapba.
Azt hittem, álom. … Nem az.

Az ekeszarvak közé állt
az Esthajnalcsillag,
minden hajnalban,
minden áldott este,
a kettő között a Nap aranya,
magot lelni, vetni,
a szántásba húzni az életet,
Isten képére.
Karikára jártam a csizmát.
Beszélgettem a régiekkel.

Hajnalig ringatott e gondolat.
Vekker verte a kakast,
az meg a kutyákat.
Disznók nyerítenek: … felest!
Gyerekek cidriznek.
Hideget, leckét.
Reggeli, … Emlék. Az marad.
A fehér gallér fordul, … félre.
Nem érti, ki jön majd, s lép eléje.

Halottak napja, … holnapja.

Közben
a gyarló is megtért. Már hisz.
Érteni akarja a majdani szót.

Minden halál
a feltámadás jászola.

Csak hallom. Csak. Most
meg hangbarázdázás közben
kotyogom. Monoton álmom.
Ti már előre mentetek,
Anyám, Apám. Törődéssel
helyemet készítgetitek ...

… vagy már minden emberét
az evilágról.
A holnapi világvégekre.

Halottak napja, … holnapja.

A lonc őszi ködben
loncsosodik mindenessé.
Kerítésnek, sarabolás előtt.
Fűzzé fésül nyirkot, ködöt,
vagy virággá szentelődik
az emlékek között …
Ha szerelem éled újra, … újra.

Halottak, … halottak!
Napotok lesz. Látogatás.
Itt vagy ott? Itt inkább.

Ugye hallottátok imám?
Gyertek!
Sajog izületem, lapozza a perceket.

Anyám, Apám, nem írtatok.
A sírkövön is hiába kopogtatgatok.

Nem volt tinta vagy kréta
vagy egy gravírozó fénysugár?
Miért?
Pedig lestem a sírköveteken,
mit üzentek, mikor érkeztek.

Ugye látlak, hallak Titeket?
Nem késhettek.

Megint reggelbe hánykolódott az éj.
Megint beleizzadtam.
Megint a mába és a holnapba.
Azt hittem, álom. Remélem, az.

Az ekeszarvak közé állt
most is az Esthajnalcsillag,
minden hajnalban,
minden áldott este,
a kettő között a Nap aranya,
családfán az újabb alma.

*

Anyám, Apám, írjatok! Még ma.
Halottak napja, … holnapja.

(2008.)