Csillapíthatatlan

a feledésbe feledett költőtől
olvasom és érzem
„százhuszat verő szív”-e* hűti
a homlokom és a kupolát
de fárad fárad
és lüktet a fájdalom

mint bacilusok vírusok
és a test savasodása csak ömlenek
kéményekből műhelyekből
zárt terű fertőkből
deszantos lázas orgiák

izzadt szagú alvatlan
izületeim oktalan oktondisága
hasogatja tudatlanságomat
gyulladásuk rogyaszt

pedig látják voltam és vagyok
a marsi csatornák között
árnyarcom törölhetetlen
őrzött majdani más világ
már vagy még életlen

az oltalom
a talán-talán csírája
az értelmezési tartományom
melyet indulattal töltögetnek
meg nem hallgattatással
meg nem láttatással
mit minden emeletről öntenek
ha a kiadóból észrevesznek

miért nem értékkészletemmel
töltögetik idejüket

ez kelletlenségemmé fáj
faragatlanná izzásom
példaképem is látta előre
„harminchat fokos lázban égek”**
parazsam megmérettetett
hogy meg ne kérdőjelezzem
e láz ellenáll főnixemnek

a lobbanásig négyszázharminchét év
és a negyvenkét fokig
hiteles immunrendszerem

*  Váci Mihálytól
** József Attilától

(2008.)