DekódR

a lángokat elemek festik,
erejük szerint vaddá, pasztellé,
ahogy szerelem tud csak
embereket tüzükben  festeni

gömbgrafitoskodó ömlengés

ionjaink futnak partokat keresve
pitvarok és kamrák mélyén

makkot takarni szőlőlevéllel,
tőtike, tőtike, hajdan-majdan

pattogtatom lapos kavicsom
a friss meleg tej tetején,
nem érti, … mit nem, … a tehén

ha számolni tudna,
bújócskázhatnánk is az egylábú
fejőszék felett,
de inkább kérődzik, százrétű
lökdösi szájába az előzúzott
falatokat, és ő számolatlan őrli,
az idejét,
vesszőket csap a képembe,
unja, kipontoz, beste teste

lepényelt, az undok

… és húsevő virág tátikázik
kontúrjaim láttán, lám, lám,
torokhang nélkül akar vegyülni velem,
sekély e kéj, már tudjuk, olvadtuk

valóban, mi dolgom még

na, új papírt, új vásznat,
szabadon, hmm, ne kerteljek,
a hármas sorszámú szememmel
keverek italt, csendben, fontoskodón

jéggel a tűzre

hátszíjamon a radír dögcédulám,
dekódoljátok, de kódoljátok,
hah, ha-ha, … ha …

indiánok, odaátról, odaát, … -ra

(2010.)