Érezlek

lombjaim rozsdásodnak a járdák szélén,
leveleim az égen szerteszét,
hangsorom játszik a széllel, viharzik
a gongütések felett, keresem fészkem,
a pillanatokat, miket már nem
faragnak rajzaim, már felfelé néznek,
és virágok illatát keltik a földeken,
egynyáriakét, és örökké évelőkét,
hozzánk kötődött időnkét,
az egymásról színezett emlékekről

fellebben a hajnal, pacsirták hoznak le
sugarakat, a tiszta hollófeketéből kelteket,
és kékbe öntik a tüzet, átizzik minden, át,
nem keressük egymást, hisz már
minden világok és idők óta egyek vagyunk

a járdákról minden lombunk már levél,
teleírva, és dallamok hullámain csak fel,
csak fel és mind egyre feljebb keringenek,
vissza majd csak emlékekben lebegnek,
a skorpiód mérlegemben pihen, ... pihen

(2015.)