Gondolatlan

sorvadmány, homok, lyukas vödör,
a tákolmány sem rólam, de rólad sem szól,
ócska dohos végekről sunyít elő az akarat

deresre, megint, és megint, hajam hullott,
mióta vártam, vártam, mint csabahívő,
és akkor is más jött hont foglalni, csak jött

már copftalan, tar kopasz a világ, időverte
vérünk zátonyokat nyalogat, mások sebeit,
ótvarjait, és csak folyik a meddő becsület

rogyott-glóbusz szavak pora a semmibe,
a végtelenbe köp párhuzamokat,
hívnak találkozásra, de minek, már minek

grádics-rács tekereg a buborék-egyetemekre,
szögelni bukott szárnyakat logónak,
hogy tagadjuk és adjuk mind minden anyánkat

sorvadmány, homok, lyukas vödör,
a tákolmány ma sem értem, ellenemre pöröl

a nyugvó horizontra torlódik most is az élet,
nem akar hajnalodni, … tán nincs is miért

(2011.)