Kantár nélkül

biz’ Isten, ha lenne szalmám,
marokra venném, és ígérném,
a végén lecsutakolom az életet,
csak vágtasson velünk,
ne fájjon és hajoljon közelebb

ahogy pőrén sem ültem még lovon,
úgy szavát most sem zablázhatom,
mert csak rokonszagát érzem,
és tudom, pej szeretne lenni,
a törhetetlen, a szabad gondolat

csak a percek harmadik szeme
látja nyergünk alatt a tajtékot,
mélyülő feltöréseink rojtjait,
a nyershús takarót, … de tovább

… ej, vágtáink már nem vernek port,
a patkók sem szikrát, és az utat
nézegetjük, a télbe kapaszkodót

(2008.)