Kolomp, vagy kovász

Csak fakadás van a távolban.
Rügy egy sem.
Jégcsapok. Cseppkőcsapok.
Orgonáink.

Csak idő választ sóhajt. Választ.
Fal omlik fel,
korbács csattan róla,
tömegvonzás hullámok.
Sietnek. Talán oda.

Talán vissza. Vergődünk.
Majd erőt magzanak,
addig a mindenség tündököl.

Gőzölög. Forralt bor.
Mellőle köpött napok. Mieink.
Kukorica pattogás ámít.
Kérődzés.

Mellkasom mozdonyt játszik,
zihál, sípol. Röppenne,
de bugyog néha.
Rögök közé szűköl a vér. Nyakam.

Más alapú élettől retteg
agyam párolt szürkéje.
Tekergéseibe facsar. Vallok.

Árkaiból kisülések kopogtatnak
a mennybe. Ritmustalan.
Utat! Utat valamerre!

A lajtorját most cseréli teherliftre
a kárhozat. Sorbanállás.
Állás. Hasztalan.
Ateista evolúció. Ha lenne.

Jelenések festik át aurámat.
Metszeteimet polírozzák.
Rajtuk mosoly tükröződik vicsorrá.
… Én látom a Tízparancsolatot!

Csak mereng, vissza. … Rám.
A régbe.
Visszhang és tükör.
Egymás régisége.

Csak a
mozaikok közét fugázzák a szavak.
Kolomp vagy kovász. Rezonancia.

(2011.)