Leplem

Szél fújja a gatyámat, számból
a féltett szavakat.
Utam foltozza.
/Jaj, az ütése bénít, ha eltalál.
Bölcsesség foga hullana./

Keletre fúj, nem törődik azzal,
hogy az emberek nyugatra
keresik a forgó földillatokat.
Az élet a lenyugvásból születik.

Nap felé Ikarosz próbált lelépni.

Lehettem volna én is,
vagy patkoló kovács,
talán díszmű
vagy hasznos szegkovács.
Avagy rovás.
Lettem más ács, mert helyette
génkonyhára hívtak, a nemek.

Gyereknek, hogy majd örömöm
és félelmem öntsem formátlan.

Játszóterem végtelen.

Szárnyaimon pillegnek szemeim,
lábaim világom pilláit keretezik,
jótékony álmom
a szél ellen,
tudatom alattiból a felettibe röppen.

(2009.)