Még mindig

 
még várom, várom  Mennyből az angyalt,
a sietőt, a már fonnyadozó gyerek,
a nyelvzavaros harangok csendjében

aki hozza a szót, és viszi, a Paradicsomba,
szellemi barlangom képzelt szabad mélyére,
és mélyéből, minden napom éjébe,
álmaim közé, miket a karácsonyfa tűire aggatok

gyertyám lassan fogyó lobbanásainál
már zsúfolásig lóg fenn minden sóhajom

… és hallgatom, halogatom visszhangját
a kérdésnek, hova szórja fényét
csillagszóróm, és gyufaszálaim sercegését az idő,
mikor eldobom parazsukat, mikor eldobnak
a pillanatok, képenként a semmibe

*

a lángnyelvek feleselésébe káprázok,
mesét fülelek a rádióból, életre hangjátékot,
de borzalmak hírei ömlenek csak,
… ma már hangtalan sem bírom
nézni történetünk tűnését a más világába,
ha egyáltalán van

*

legkisebbként poroszkálok, batyummal
királykisasszonyt ölelhettem tegnapig,
tudom, az út végén vár, rátalálok

*

a hetedhét kerek esztendője volt ez is,
a hetedhét ország ez, talán, még, lerágva,
és most hetedhét Isten, segíts, védj,
mert a minden is hetedhét, az Egy,
eltüntetnek az évezredek, a gyűlölet

az Oriont nézem megint, úntalan,
a Ló elcsángált, vajjon most hol fehérlik

*

… és még mindig várom, várom az angyalt,
a zajban, a tábortüzek sötétjében

(2012.)