Minden éjjel

Gyertya lángjába dobolom
hangfény kettős spirálunk.
Réveteg villanásaim.
Feléd.
Teszem, a kilépésre készen.
Magamból,
hogy keressem tengelyed
az együtt emelkedéshez.

Végre megint, hisz sok napja
és buborék óta csak terjengek.
Nem lellek. Gyere!
Nem haladok néküled.

Ha akkor el tudtál menni,
hívott Teremtőd, rátágult pupillád,
visszatalálsz.
Érezd a helyet.
Látomás üzen. Jössz.

Fénybe zavarodok,
hiszem, szeretném.
… Nirvánám legyél!

Csillagok pulzálnak. Bennünk.
X és Y, egymásba.
Magmáinkon
porból porrá tekereg belső
végtelenünk.
Felemelnek kódjai.
Libbennünk kell, a világ levitál.

Nincs idő, így tér se, beszívni
a minden magjait. Mégis
benned leszek reggelekre
… a semmivé teljes.

(2009.)