Szemle

(Móricz Zsigmondhoz)

„új közönség”, a leírt, a rég,
trendi rongyaiból bújik,
új, színházal, fogalma sincs,
mi játék, és mi lesz,
peckes, köpdös, tetszeleg,
fogatlan fröccsöket,
könnyű, hisz pénze sincs, …
érdeme a gúnya gúnya

megint csak az egyfelvonásost,
neki, új jelenet, úgy elhiszi

Zsigmond bátyám, itt neves Körtereden
dombocska talapzatról szemlélgettél,
még nemrég, szokott mogorván,
embert, pirkadatot, keletet

az ábrándozót is, a tér túloldalán,
… ő meg mit néz,  egyáltalán mit lát
herceg Szent Imre,
emléke galambokkal a vállán

népet vagy nemzetet,
országot vagy államot,
vajjon mit, …
vagy csak keres elásott nyomot,
vagy már minden összetörve,
hátra, saroglyába vetve, …
gyí te, nye, …
és igásan csak húzzuk a mocskot,
napokét, minden pillanatét,
majd boldoggá, … az új közönség

képzelet vagy rideg számok,
együtt vagy vagy,
„kelet népe” mi lesz,
válaszod hol van, ki fogalmaz,
és mikor, ha százhetven év sem elég,
… Széchenyi miért érthetetlen,
avagy kiért

Zsigmond bátyám, fókuszálj,
csak tovább, csak keletre,
ahol útja végén székével
kötélre álmodja táncos hegedűsét
Karinthy, és sugarán géniusza
átlát, új Lucifer mint is játssza
ki a dunaparti, új Nemzeti színben

„új közönség”-e tragédiáját

láttad bizony előre, ezt,
… a Te itt léted is,
bronz felöltőd valami fényt éltetett,
hát eldobták innen posztoló emlékedet

helyeden azóta időtlen villamos sínek
visznek a semmiből a semmibe

(2010.)